Miben tud neked segíteni Adél?
Szívesen segítek fogyni illetve izmosodni vágyóknak, mind étrendbeli, mind mozgásbeli, alakformáló tanácsokkal.
Elérhetőségem: adel.kiss@freemail.hu
Mindig tetszett a szálkás női izomzat, de sosem gondoltam, hogy ez számomra is elérhető. A tükörkép miatt határoztam el 6 éve, hogy átlépem a konditerem küszöbét, mit sem sejtve arról, hogy egy csodaszép szerelem kezdődik. Kezdetben csak fogyni szerettem volna, de rájöttem, hogy a nőies formát az izomtömeg adja, és bizony a nőknek sem kell félni a súlyzóktól. Az edzés számomra legalább annyira lélekformálás, mint testformálás. A kihívások éppúgy csiszolják a jellemet, ahogy a testet. A hiányosságaim jelentik számomra a legnagyobb motivációt, és a tudat, hogy a változás kulcsa a kezemben van.
Már évekkel ezelőtt számũztem az életemből a cukor minden formáját. Ebben a sportban nagyon nagy a hangsúly a táplálkozáson. Kezdetben mesterséges édesítőket használtam, idővel viszont áttértem a Steviára, ma már kizárólag ezt használom édesítésre. A CrysaNova teljesen mellékíz mentes, nincs “zöld íze”, ahogy sokan vélekednek róla, így könnyű volt megszoknom.
Úgy érzem megtaláltam az “igazit” a Steviában, hiszen nátrium mentes, így verseny időszakban is nyugodtan használhatom, nem okoz víz-visszatartást. Az étkezéseim energiatartalmát nem befolyásolja, és a lúgosságra való törekvés követelményének is maximálisan eleget tesz. Ráadásul be kell valljam, igazán édesszájú vagyok, és így is nagyon sokáig elég egy doboz.
A steviával édesített csokik híre meglepett, kipróbáltam, és egyáltalán nem csalódtam.
Az íze nem hogy rosszabb, hanem egyenesen sokkal jobb, mint a hagyományos boltban kapható csokiké! Kellemes meglepetés volt például az epres szeletben valódi eperdarabkára találni 🙂 Örülök, hogy az egészséges életmód híveire is gondoltak végre!
Szívesen segítek fogyni illetve izmosodni vágyóknak, mind étrendbeli, mind mozgásbeli, alapformáló tanácsokkal.